Gyöngyvirág xszemes csodái

Van egy 15 éves kamaszlányom. Átlagos tinédzser, a szokásos problémákkal. Mint minden lány ebben a korban, Ő is "rajong". Nincs is ezzel semmi gond, én is voltam fiatal, ennyi idős koromban "megvesztem" Gary Barlow-ért.

Dikó imádja a brit fiúbandát, a One Direction-t. Köztük leginkább Louis-t. Mivel ballag, és ősztől tandíjas suliba fog járni, így a végzős ajándék szerényke lesz. Nem nagy igényű lányka, nagyobb meglepetést nem is kaphatna, mint egy Louis-párnát, amit magával vihet.

Ügyködöm rajta, még van mit gyártsak neki bőven. Készülőben van egy egyedi ballagási tarisznya, egy szalag is a csokrára.

Lánykám időközben megtanult hímezni. Néha-néha csinálja, mostanában inkább rajzol, mert a művészeti suliba kellettek a portfóliók. Májusra megint kellenek. Nem maradhat Edward sem félkészen, csak rám fog várni annak befejezése is. :)

Alkotni szeretnék majd falra akasztható (nem is tudom minek nevezzem) tárolót, ahova majd a koleszban pakolhatja a vackait. Ehhez varrótudomány is kell majd, de távsegítséggel minden megoldható.

Úgyhogy nem unatkozom......... :)

Sokat gondolkodtam azon, Timó kendőjét nézve, leírjam-e vajon a teljes történetét.

Mikor szerveztük, válogattuk az RR-témákat, szó került arról is, ki milyen technikával hímez. Mert ez sem egyforma mindenkinél. Van, akinek jobbra dőlnek a felső szálak, van, akinek balra. Van olyan, aki egyből teljes x-eket ölt, van olyan (mint én), aki egy szín alsó szálával annyit halad, amennyit lehet, és csak utána ölti meg a felső szálat. Ebből kifolyólag a hímzés hátulja is más képet mutat. Nálam, és a legtöbb lánynál, függőleges és vízszintes vonalak vannak.

Mindenki másképp dolgozza el a szálvégeket is. Az én módszerem az, amit Gwentől tanultam meg, az első 4-5 öltés alá húzom be a fonalvégeket. Láttam már olyan munkát - erre még nem jöttem rá, hogyan is készül -, ahol "hurkolásos" módszerrel van eldolgozva a vég, szép látványt nyújt, nem is látszik, hogy ott "történt valami". Egyszer csak rájövök, hogy s mint van ez. :)

Szóval, Timó tornyai..... Nehéz erről írni, mert az emlékek sem kellemesek. :( Ott, ahol ennyi nő gyűlik össze, előbb-utóbb nézeteltérések is lesznek. Ki-ki a maga vérmérséklete alapján dönt, ítél, szól. Mikor kezembe került az anyag, nem tudtam, mit tegyek, szóljak-e, ne tegyem, hallgassak, vagy robbantsak vitát. Végül úgy döntöttem, mint RR-indítónak kötelességem szóvá tenni. Próbáltam szépen, nem dühöngve előállni a problémával. Eleinte ment is rendesen, korrekt szavakat használva. Azonban, ahogy a tagok sorjában megszólaltak, úgy harapózott el a vita. Egyre hevesebben folyt az eszmecsere. Próbálkoztam villámhárítóként szolgálni, csillapítani a kedélyeket, de miután már engem ért támadás, így nálam is "elszakadt a cérna".

Gyakran hull a szemünk elé vörös köd, ahogy mondani szokták. Velem is előfordul, és ilyenkor bizony én sem válogatom meg a szavaimat. Utóbb ezt megbánom, de ott, akkor..... nem gondolkodom, kimondom, amit éppen akarok, nem törődve azzal, kit és miben bántok, sértek meg. Nem számolok a következményekkel sem.

Elismerem, ha nincs igazam. Makacs ember vagyok, de tisztában a hibáimmal is. Nem vagyok tökéletes. Ahogy mások sem. A segítő szándék is alaptermészetem. Azonban, ha valaki annyira nem érti, amit kb. 9-10 ember mond, ott már nem lehet segíteni, nem lehet jobb belátásra bírni. Itt alakult úgy, hogy kis csapatunk megfogyatkozott. Később bővült Macsiékkal, újabb kendőkkel.

Miután lezajlott az esemény, Timó kendőjét elölről kezdtük. Beszereztem Timivel és Judittal egyeztetve az anyagot, leméreteztem, bejelöltem a tornyok helyét, és kezdődhetett a hímzés.
Azóta pár kézen már átment. Lassan, de halad. Timónak volt kis lelkiismeret furdalása, mert Free-RR, az igaz, de a legtöbb lány tenyérnyi mintákat választott, ezek a tornyok viszont nagyok. Nem is kicsit. :)

Mégis, azok után, ami történt, valahogy örülök annak, hogy erre a lepedő méretű, hazaérkezte után ágytakaróként szolgáló csodára alkothattam.

Ez volt az utolsó kép, amit mutathattam, hiszen ezt az RR-t "letudtam". Mostanra egyetlen feladatom, hogy jegyzeteljek, melyik kendő éppen kinél jár, gyűjtsem a képeket, amiket a Lányok mutogatnak, és várjam haza a sajátom. A legutolsó csomag hazaérkezte után szeretnék egy albumot, amelyben összegyűjtve megmutathatom a legvégső eredményt.

KÖSZÖNÖM Lányok, hogy együtt hímezhettem Veletek! Köszönöm, hogy meghallgattátok szavaimat, támogattatok, és remélem, a jövőben lesz még közös munkánk.

Mini RR-ünk végére értem. Mivel csak négyen vagyunk, így könnyű. :)

Legutolsóként TNoémi kendője érkezett hozzám. A madárkák. Bár a minta ugyanaz, az anyag mégis más, így teljesen különböző összképe lesz a két kendőnek. Noémi 18-as rusztikus-márványos Aidát választott az én Hubert vásznammal szemben.

Parancsba kaptam, hogy "üljek" a kendőn, ne siessek vele, ne küldjem vissza azonnal Juditnak. Hát.. ez nekem nem igazán megy. Igyekeztem félrerakni, meg mást bökni, de csak nem bírtam a véremmel, és hamarabb végeztem az öltögetéssel, mint amire a két lány számított. Nos, ez van... Gyöngy ilyen. Lopja az atomot Paksról. Meg villámtűi vannak. És bérbe adja.

Ezt az RR-t is kivégeztem, vagyis én végeztem, másoknak hímeztem, nincs más dolgom, mint hátradőlve várni a saját csomagom hazaérkeztét. Meg néha noszogatni a Lányokat. :D

Karácsony közeledtével az jutott eszembe, mivel már akkor tudtam, hogy nem maradok azon a helyen sokáig, hogy amolyan búcsúajándékként adok a Lányoknak ezt-azt.

Gondolkodtam, mi is lehetne az, ami hamar megvan, többet is lehet készíteni rövid idő alatt.

Benne vagyok egy klubban, egy nagyon jó klubban, ahol sok-sok ötletet osztunk meg egymással. Szó van ott sok mindenről, nem csak hímzésről. Ha bajom van, elmondhatom, nem dobnak ki. Ha elakadok valamiben, tippeket kapok. Ha keresek egy mintát, Hozzájuk fordulhatok, mert pillanatok alatt elővarázsolják valahonnan.

Ezen a helyen mutogatták a többiek, hogy készülnek az ünnepekre, milyen ajándékokat készítettek a családjuknak. Itt bukkantam rá ezekre a... nem is tudom, talán humbug-nak nevezték. Én egyszerűen csak bizgentyűnek hívtam. Pár öltéses akármik ezek, aminek a hátuljára vagy külön anyagból, vagy a meglévőből alkotunk esetleg másik hímzést, vagy sima anyagot, majd vattával, vatelinnel béleljük. Kap egy függentyűt, és már akasztható is ajtóra, ablakra, kilincsre, vagy akár a fenyőfára.

Meg is kaptam itthon a családtól, hogy bezzeg a lányoknak csináltam, így "kénytelen" voltam többet varázsolni, hogy lenyugtassam a kedélyeket.

Elterjedt szokásunk, hogy közös hímzéskor apróságokat, emlékeket küldünk egymásnak. A Nagy RR kapcsán picurka, színes, szalagból készült rózsákat tettem a csomagba, amiket biscornou-kra lehet varrni.  (És itt most le is lőttem a poént, mert a kendőm jelenleg Erakánál van, Timi, Szilvi, Macsi még csak ezután lesz soros.)

Viszont, a Mini RR-ben törtem a fejem, mit is adhatnék olyasvalakinek, akinek keresztszemes boltja van.

Mégis mit? Mondjam Neki, végy le egy méter vásznat, kifizetem?? Áh.... ötlet eldobva. Vagy küldjek Neki bannerakasztót, amit amúgy is Tőle vennék meg? Eh.. ez sem okos húzás.

Noémivel könnyű dolgom volt, mert - jó szokásomhoz híven - hátulról jövő keresztkérdésekkel "kiszedtem" Belőle, vajon milyen kiegészítője nincs, amire nagyon vágyik. Dörzsöltem is a tenyerem, milyen ügyes kislány vagyok. Judittal szövetkezve futárral érkezett a csomag, amit nem is várt szegénykém, első nekifutásra vissza akarta küldeni, mert nem rendelt semmit. :D Végül csak megnézte, mert hajtotta a kíváncsiság.... Kaptam is ezért a húzásomért, de azért jól sült el, mert örült a nyakba akasztós nagyítónak.

Macsikám is egyszerű volt. Mivel jártam Nála, és tudtam, hogy a hímzőkosárkája szétesett, így nem volt más hátra, mint válogatni a kínálatból, lebeszélni Judittal, melyiket is postázza. Először a Mónika becenévre hallgatót néztem ki. Kicsivel később már egy másikat. Elküldve legvégül egy harmadik lett, a Bella, aminek a fedele nem felfelé nyílik, hanem oldalra, mivel Macsi is Twilight rajongó.

Összedugtuk a fejünket a Lányokkal, cserélgettük a tippeket, mivel is lepjük meg könyvelőnket. Hetekig, sőt, hónapokig agyaltunk, de semmi használhatót nem találtam. Tavaly augusztusban találkoztunk Noémivel a Keresztszemes Kiállításon, akkor jött a végső szikra: egyedi doboz! Ez az! Ha erre ránéz, tuti, hogy az jut eszébe, "attól az idiótától kaptam".

Az alapanyag adott lett, már csak a "rávalót" kellett megalkotnom. Nézelődtem, ötleteket szedtem, vajon mégis mi jellemző rám, mi tetszene Neki is. Maradtam természetesen Margaret Sherry-nél, meg a cicáknál. Méreteztem, vágtam, böktem. Ezzel nem is volt gond. Mármint a hímzés résszel. A neheze utána jött. Nem tudok fúrni-faragni, nem vagyok túl ügyes az ilyen dolgokban. Így férjemhez fordultam, segítsen a festésben. Kiválasztottuk a színt, le is lett festve, de... valahogy nem akart száradni. Gondoltam is, milyen festéket vett ez a pasas? Mikor már nem ragadt annyira, óvatosan, Noémi tippje után ráoperáltam a fára a hímzést. Négykezes volt, a lányom segédkezett a dologban. Első próbálkozás volt, az eredmény nem lett katasztrofális, lehetett volna szebb is, de így legalább egyedi. :)
Becsomagoltam, elküldtem..... És..... Juditunk örült neki! Ennél nagyobb elismerésben nem is lehetett volna részem.

Mini RR-em következő bejegyzése Macsi meseszép oroszlános-zebrás-tigrises csodája.

Nagyon-nagyon tetszik ez a sorozat. Valami álom bökni is.  Mivel betűk nem voltak a pakkban, így átbeszéltük, legyen-e rajta nicknév, és ha igen, milyen legyen. Betűforma, szín, stb. Végül eljutottunk Eraka fűszeres kendőjének betűihez. Valami oknál fogva népszerű az a betűtípus, mert Noémivel együtt ugyanazt választottuk a madárkás mintához is.

Ahogy haladtam előre a rám eső résszel, Anyukám sűrűn látogatott meg. Vajon miért? Nem is értem. :D Anyu olyan, ha megtetszik Neki valami, rögtön rávágja: nekem is, én is akarok olyat. Szóval Neki nem elég, amit már eddig kapott, minden szépséget sajátjának akar tudni. Kapott már tőlem egy futó terítőt, amit akkor tesz fel az asztalra, ha vendége érkezik. Távozás után gyorsan el is teszi, mert félti a cicáktól, amit meg is értek. :)

Miután visszaküldtem Juditnak Macsi pakkját befejezésre, más dolgom nem volt, mint várni Noémi madárkáit.

Rozi különleges. Csendes, halk szavú lányka, aki sokat nyel, de ha robban... akkor meneküljön, ki merre lát.
 Nagy szíve van, segítőkész, de az ember sose tudja, mikor sunnyog a háta mögött.
 Célzok itt arra, hogy a múlt hónapban a megbeszélt találkára nem kettesben jött a férjével, hanem hozta magával a másik két "muskétást". Meg Lucifert. A Macskát. De erről majd később...

Úgy esett, hogy megtudtuk, Rozikának szülinapja lesz. Véletlenül, mert nem kürtölte a nagyvilágba. Csendben,  hogy ne vegye észre, mit szervezkedek a háta mögött.... osztottam, szoroztam.... kutattam, kerestem... végül a sok kacatom közt csak megtaláltam a megfelelőt. Egy - szintén - M.S. macskát! Kapott pihe-puha babarózsaszín plüsst, és kész is lett időre a meglepetés.

Eljött a nap, műszak előtt sütivel megünnepeltük a Nagy Napost. Elővarázsoltam a rózsaszínt.... Öröm volt, hála az égnek. :) A képet már hajnalban készítettem kettőjükről.

És... egy újabb RR. Ebben az esetben Nomitri kendője, a pillangók.

Mikor elsőre megláttam, nem hittem a szememnek, akkora volt az anyag. Nagy lyukak, nagy öltések, kevés munkával óriási haladás. Küzdöttem vele egy ideig, mert én keret nélkül nem tudok munkálkodni, az anyag nagy volt, és nehéz. Pakolásztam ide-oda, valahogy mindig útban volt, mivel jobb kezes vagyok.

Azért mégis kész lettem vele, és küldhettem tovább Macsinak, aki azóta már haza is küldte boldog tulajdonosának.

Nagyon sajnálom, hogy Nomitri látása megromlott, így már csak olyan közös hímzésben vehet részt, amelyben alapanyagként vászon nem szerepel. :( :(  Szerettem volna még Vele egy RR-ben részt venni.

Talán.... esetleg... egy nagy lyukú terítő.... mint a pipacsos.... talán.... :)

Gyakran készítek titkos meglepiket. Általában ezek apróságok, nem nagy munkák, olyanok, amiket hamar el tudok készíteni.

A bal felső cipős babaköszöntőt Kata kapta, egykori kolleganő, aki a ballagási cicás párna tulajdonosa. Erről sem tudott, és mivel személyesen nem tudtam elvinni, így közvetítő által került Hozzá. Mégis megvolt az öröm.

A jobb felső csörgős babaköszöntő a tanú házaspárunké lett, második kislányuk születése után kapták meg. Az elsőnél is volt hasonló, arról még elő kell kotorjam a képet. Az nagyobb, keretben is van a falon az otthonukban. Azért Tündi megjegyezte, mikor a picit először láttam: Titkon reménykedtem, hogy most is kapunk egyet. Szóval.... :D a siker nem marad el.

A bal alsó Malacka Anda Barátném LBV-jénél, Móninál van, aprócska, plasztikra készült kulcstartó.

A Postás banner egy nyugdíjba vonult munkatársunké lett. Nem voltam jelen, mikor átadásra került, de a fülembe jutott, elsírta magát.

Örömmel tölt el, hogy amit készítek nem okoz bánatot, hanem őszinte, szívből jövő lelkesedést és köszönetet. :)

Ennek a Husky kutyusnak elég fura előzménye van.

Állatvédő és egyben cicamentő vagyok. Aki közelről ismer, tudja, hogy mélyen elítélem az állatkínzást, állatkísérleteket, a kidobjukazállatotmertútbanvan hozzáállást.

Sosem hittem volna magamról, hogy valaha ennyi cicust fogok tartani, világ életemben kutyás voltam, 20 évig tartottunk otthon kutyát. Mikor összeköltöztünk a férjemmel, Ő két gyereket, én meg Pepét hoztam a házasságba.

Hermit, az első cicamicát Lacó fiam "találta" a kerékpárok mellett. Nagy szemekkel nézett rám: ugye megtartjuk?
Ki tud ellenállni egy ilyen kérésnek, mikor a házikedvenc elvesztését gyászolja az ember lánya? Hát.. így kezdődött, egy apró, csúnyácska cicalánnyal, és egy hatalmas, könyörgő szempárral.

No de, a Husky története. A Facebook-on van egy csoport, az Állatvédőrség. Civil,  hétköznapi emberek családdal, munkával és ami ezzel jár. Önkéntesek mindannyian, akik ahol csak tehetik, segítenek, kutyákat-cicákat mentenek, olykor még lovakat is. Amikor csak tudok, utalok Nekik valamennyit, nem sokat, hiszen mi sem sokból élünk. Azonban a legapróbb adomány is segíthet, esetleg egy-egy állatka gyógyszeres kezelése.

Van egy felajánlás lehetőségük, ahol licitálni lehet az adott naptárra, táskára, festményre, bármire.

Gondoltam egyet, és mivel mást nem, csak két kezem munkáját tudom felajánlani, felvettem Velük a kapcsolatot. Beavattam két kedves hímzőtársamat, és hárman megalkottunk négy párnát. Szilvi és Timó böktek, elküldték nekem, én meg díszpárnákká varázsoltam a hímzéseket.

Melinda volt az egyik, aki a párnákra "lecsapott". Innen az ismeretség. Megkért, készítsek Neki egy kutyust, mert Ő varrni tud ugyan, de hímezni nem, és szeretné meglepni egy kedves barátnőjét Karácsonyra.

Így hát megállapodtunk, én megalkotom a kutyust lóhalálában, a határidő miatt, Ő pedig a kialkudott árat elutalja a Cicamentő Angyaloknak, Cicatappancsoknak akiknél éppen gyűjtés volt orvosi kezelésre. 

A kutyiliból végül tatyó lett, kapott egy csecse nyakörvet is gyöngyökből. :)

Van egy csodaszép idézet, melyet mottómként használok:

"Amíg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik."

(Anatole France)